Kiss Attila Esküvői DJ

Anett és Sanyi esküvője – Mór, Hétkúti Wellness Hotel és Lovaspark

Június első szombatján Anett és Sanyi esküvőjén szolgáltattam a talpalávalót Móron, a Hétkúti Wellness Hotel rendezvénysátrában.

Ahhoz képest, hogy fehérvári vagyok, eddig nem volt alkalmam ennek a közelinek mondható és színvonalas, mutatós esküvő helyszínen zenélni, ezért nagyon örültem a lehetőségnek, amikor Anett és Sanyi bő egy évvel a nagy nap előtt felkértek a DJ szerepére.

Az esküvő napján a polgári szertartásnál csatlakoztam a programhoz, aminek a hangosítását én végeztem. A ceremónia a lovasudvar végében fekvő kis tó partján zajlott, meghitt és természetközeli környezetben. Sajnos áram nincs a közelben, de szerencsére akkus hangfalakkal meg tudtam oldani, hogy mindenki mindent jól halljon. Csak infóképpen: a tó partján ritkán van szertartás, ennek az áramhiány mellett tudomásom szerint az az oka, hogy a terület ezen részének más a tulajdonosa, így jóval több egyeztetés szükséges az engedélyhez.

A gyönyörű szertartás után a Hétkúti Wellness hotel épülete melletti sátorban a vacsorával folytatódott a program. A hangosítást természetesen már kora délután bepakoltam, és mivel volt hely kihasználni, extra fényeket is telepítettem, hogy a táncparkett valóban mutatós legyen. Az alábbi videón láthatjátok, végül hogy mutatott.

A vacsora nagyon finom volt, teljesen korrekt kiszolgálást tapasztaltam az este folyamán. A tortát egyébként Varga Klaudia (Sweet Mór) készítette, akinek az esküvőjén előtte évben ősszel szintén én szolgáltattam a talpalávalót. Kicsi a világ, öröm volt látni Klaudiát, aki ügyes cukrász, nagyon finom és profin dekorált tortát készített.

A vacsora után eljött az én időm: a csapat táncra perdítése! Anett és Sanyi násznépe pedig kitett magáért. A korai órákban természetesen itt is inkább örökzöld zenék szóltak és ezek is jól mentek. Az igazi tombolás viszont hajnalban jött, ahol a főként fiatalokból álló keménymag napfelkeltéig táncolt, ekkor már főleg mai disco- és fesztivál zenékre. De az örömszülők is kitettek magukért, ott táncoltak ők is velünk. Igazi energikus, bulis násznép volt egy szép kerek egészre sikerült esküvőn, amire én is mindig örömmel fogok visszaemlékezni.

Anett és Sanyi az esküvőjük után az alábbiakat írta:

Kedves Attila,

nagyon köszönjük Neked még egyszer a Nagy Napunkon nyújtott szolgáltatásodat. Minden várakozásunkat felülmúltad. Az egész lagzi, pont egy olyan jó bulinak sikeredett, mint ahogy azt elterveztük. Nagy pozitívum volt, hogy ha éppen stílusváltást kértünk, Te egyből alkalmazkodtál. 🙂
A vendégektől is a mai napig azt a visszajelzést kapjuk, hogy nagyon jó kis buli volt a lagzink és, hogy nekik benne van a Top 3-ban, és ehhez Te is nagyon sokat tettél hozzá. Igazán hálásak vagyunk Neked ezért!

Ha kedvet kaptál egy hasonló esküvőhöz, kérj árajánlatot tőlem ide kattintva!