Folyamat

Az esküvő DJ szolgáltatás

megrendelésének és teljesítésének folyamata

Mivel túl vagyok a saját esküvőm szervezésén, és DJ-ként nagyon sok párral egyeztettem már, ezért tudom, hogy egy esküvő szervezése komplex és időigényes feladat, mely munka mellett igencsak ki tudja meríteni az embert. Javaslom, hogy készítsetek időbeosztást, és első lépésként foglaljátok le a helyszínt a legfontosabb szolgáltatókkal együtt. A népszerű szolgáltatók naptárai ugyanis egy évvel a dátum előtt rendszerint betelnek.

1. Vegyétek fel velem a kapcsolatot

Ha szeretnétek, hogy esküvő DJ-ként szolgáltassam a zenét a nagy napotokon, elsőként írjatok nekem a dátum megjelölésével, vagy vegyétek fel velem telefonon a kapcsolatot. Az ajánlatkérésekre igyekszem a lehető leggyorsabban választ adni.

2. Foglaljátok le az időpontot

Miután egyeztettünk az igényeitekről, és elfogadtátok az ajánlatomat, a következő lépésként egy szolgáltatói szerződést kötünk, mellyel egy időben 50.000 Ft előleg befizetésével rögzíthetitek megrendelési szándékotokat.

Az időpontokat érkezési sorrendben fogadom, és csak onnantól tudom fentartani nektek a dátumot, ha a szerződést megkötöttük, és a foglaló megfizetésére is sor került.

A szerződésben az is szerepel, hogy ha a dátum előtt 180 ill. 90 napon belül lemondjátok a megrendelést, akkor az előlegen túl a szolgáltatási díj 50 – 100%-áig kártalanítanotok kell. Ennyi időn belül ugyanis már nagyon kicsi az esély számomra, hogy másik munkát találok arra a dátumra, ezért kérlek titeket, hogy mindkét fél érdekében hozzatok átgondolt és végleges döntést a megrendeléskor.

A szerződéskötés és a foglaló befizetése történhet személyesen vagy online is.

3. Konzultáció a részletekről

Ha Ceremóniamesternek szeretnétek felkérni, érdemes legalább kétszer beszélnünk az esküvő előtt. Első alkalommal átvesszük az igényeiteket és ezek alapján elkészítjük a forgatókönyv vázlatát. Ekkor még általában egy csomó nyitott kérdés marad, ezeket a második alkalommal véglegesítjük. A cél, hogy egy olyan forgatókönyv készüljön el, amibe az esküvő napján bármikor betekintve tudjuk, mi következik. Tapasztalataim szerint ez a szervezettség az, ami nyugalmat és önfeledt ünneplést biztosít nekünk a nagy napon. Egy forgatóköny egyeztetés maximum másfél órát szokott igénybe venni.

DJ szolgáltatás esetén a nagy nap előtt 2-3 héttel átvesszük a tudnivalóimat az esküvőtökkel kapcsolatban. Ez egy legfeljebb fél órás megbeszélés, melynek során órarend-szerűen, részletesen átbeszéljük a teendőimet. Természetesen személyesen, videón, telefonon vagy e-mailben is kommunikálhatunk, nekem az a fontos, hogy tudjam, mik az igényeitek a nagy napon. Ekkor egyeztetünk a szertartás hangosításáról, a nyitótáncról és a többi számotokra fontos dalról, zenei stílusokról, melyeket mindenképpen szeretnétek hallani az esküvőtökön, illetve a további igényeitekről. A megbeszélésre bátran készüljetek olyan dallistákkal, melyből én is megismerhetem az általatok elképzelt zenei irányokat.

4. Az esküvő napján

Az esküvő napján 90-120 perccel azelőtt érkezem, amikortól szükségetek van a munkámra, és telepítem a hang- valamint a fénytechnikát a szertartás, a vacsora és az esti buli helyszínén. Különösebb eszköz igényem nincs, konnektor legyen a közelben.

A konzultáción egyeztetetteknek megfelelően elvégzem a szertartás hangosítását. A köztes időt és a vacsorát halk zenei aláfestéssel színesítem, ezután pedig legjobb tudásom szerint elvégzem az esti buli zenei műsorvezetését, megtáncoltatom a násznépet. Szünetet csak akkor tartok, ha ti kerítek, vagy a program úgy diktálja.

Az árajánlatban jelzett hajnali időponton túl hosszabbítási díj fejében tuduk folytatni a bulit. Az alapelvem az, hogy hajnali 4-ig mindig tudok maradni, utána a másnapi rendezvénytől is függ, hogy tudunk-e tovább hosszabbítani.

5. Fizetési feltételek

Az előlegen túl, a megbízási díj fennmaradó részét illetve az útiköltséget az esküvőtök napján rendezzük. Azt szoktam mondani a pároknak, hogy ez az ő nagy napjuk, szóval amikor a nap során úgy látják, hogy erre van két percük, akkor intézzük. Van, aki előre átutalja, vagy az esküvő elején odaadja, de rendszerint szolgáltatás teljesítése után, a buli végén készpénzben szoktuk az anyagiakat rendezni. A szolgáltatásról 0% ÁFÁs számlát adok.

6. Szállás

Ha több, mint egy órát kell autóznom az esküvő után, rendszerint megkérem a párokat, hogy biztosítsanak nekem szállást egy éjszakára.

7. 100% buli garancia

Én is azt vallom, hogy az ember saját esküvőjén mindennek tökéletesen kell mennie. Ha nem voltatok elégedettek a munkámmal, akkor a szolgáltatás árát maradéktalanul visszatérítem.

Esküvői DJ Székesfehérvár, Fejér megye

Esküvői DJ szolgáltatást vállalok az ország egész területén, de Székesfehérvári lakhelyem miatt üzemanyag költség szempontjából első sorban Székesfehérvár ill. Fejér Megye, Veszprém ill. Veszprém megye, Győr ill. Győr-Moson-Sopron megye, Siófok ill. Somogy megye, Pest megye, a Balaton és Budapest vonzáskörzetében, teljes körű hang- és fénytechnikával. Ha a Dunántúlon keresel esküvőre DJ-t, fordulj hozzám bizalommal. Hangtechnika és fénytechnika bérlés illetve hangosítás, különleges fénytechnika igény esetén is állok rendelkezésedre. Külön polgári szertartás hangosítás is kérhető. Bérelhető akkumulátoros led lámpák bérbe adásával is foglalkozom, melyek fényfestésére, fénydekorálásra, súrlófényként alkalmazhatóak bel- és kültéren egyaránt. Akkumulátoros hangtechnikával is rendelkezem olyan helyszínekre, ahol nincs áram a közelben. Céges bulik, karácsonyi rendezvények, szülinapok, karaoke és gyerek disco kivitelezésében is jártas vagyok.

Klub DJ-ként is tevékenykedem, leginkább Székesfehérváron, Veszprémben és Balatonfüreden, így ezeken a bulikon élőben is meghallgathattok.

Esküvői DJ Veszprém, Veszprém megye

Veszprémi származásom miatt, és mivel gyakran járok haza, a veszprémi esküvői DJ felkéréseknél nem szoktam útiköltséggel számolni. Ha tehát az esküvői DJ Veszprémben kellene, bátran számoljatok velem, örömmel segítem a veszprémi párok Nagy Napját is! Helyszíni tapasztalattal rendelkezem a veszprémi esküvő helyszínek nagy részében, úgy mint História Malomkert, Gizella Hotel, Völgyikút ház, Hotel Magister, illetve esküvő DJ-ztem már a veszprém környéki településeken, mint Balatonalmádi (Pinkóczi-csárda, Nereus-Hotel), Balatonfüred (Koczor-Pincészet, Baricska-Csárda, Kikötő Étterem, Margaréta Hotel), Tihany (Echo étterem, Club Tihany), Bánd (Kakukk Vendéglő), Balatonvilágos (Tópart Hotel), valamint Ajka, Litér, Pétfürdő, Várpalota, Zirc stb. településeken.

Székesfehérváron és könyékén esküvő DJ-ként szintén nagy tapasztalattal rendelkezem a helyszínek tekintetében, mint Kertész Csárda, Diófa Vendéglő, BEAT Étterem, Lakeside Hotel, Pokol Pince. Esküvő DJ-ztem a Velencei-tónál Agárd (Pálmajor pihenőpark), Pákozd (Lics Pincészet), Sukoró (Gémeskút Étterem), Pázmánd (Bálint Borárium) és Velence (Walzer Hotel), illetve Fejér Vármegyében Fehérvárcsurgó (Károlyi Kastély, Diófa Étterem, Zseri Vadászház), Simontornya (Fried Hotel), Dunaújváros, Szászhalombatta, Paks stb. településeken is már.

Budapesen is gyakran járok esküvőkre DJ-zni, így ha Budapesten lenne szükséged esküvő DJ-re, örömmel segítek.

Kiss Attila Esküvői DJ. © 2024. All rights reserved.

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése