Judit és Lali balatonfüredi esküvője mindenképpen szerepel a top 3-as listámon a 2015-ös évben, és bár erős a mezőny, könnyen elnyerné a “Tavalyi év legjobb bulija” címet is.

Lalival a veszprémi környéki éjszakában már találkoztunk párszor, hallott zenélni, és több közös barátunk van, így elmondásuk szerint elsőként én jöttem szóba, amikor esküvőre DJ-t kerestek, és így kértek árajánlatot tőlem. Igazi nagy létszámú (100+ fő), elegáns esküvőt álmodtak meg, mely a balatonfüredi Anna Grand Hotelben került megrendezésre.

Balatonfüredre mindig szívesen megyek, a kedvenc balatoni városom, annak pedig különösen örülök, ha oda hívnak esküvőre DJ-ként.

Az esküvő a polgári szertartással kezdődött, melynek a hotel Tagore sétány melletti épületének oldalsó kerengője adott otthont. Bár a szeptember végi dátum miatt egy kicsit hűvös volt, az anyakönyvvezető szép beszédének, és az ifjú pár által gondosan összeállított gyönyörű zenei válogatásnak köszönhetően egy igazán szép szertartás részesei lehettünk, melynek hangosítását ezúttal is örömmel (és ingyen) vállaltam. A program ezután vacsorával folytatódott a bálteremben, ahol a tánctér falait – szintén az ifjú pár kérésére – LED-es hangulatvilágítással színeztük meg. A hotel séfje kitett magáért, a menü emlékezetesen finom volt.

Esküvőre DJ Balatonfüred
Ilyen volt a hangulat – mindenki nyomta!

A vacsorát követően elszabadult a buli, a ceremóniamesternek többször is fejtörést okozott, mikor állítsa le egy kicsit a táncot, hogy jusson idő a betervezett programokra is. Könnyű dolgom volt a násznéppel, minden zenei stílust jól vették, energiával is nagyon jól bírták, igy a jó hangulat kb. hajnali 4 óráig kitartott. Mindig szívesen megyek ehhez hasonló nagyobb létszámú esküvőre DJ-ként, mert a násznép jobban megtölti a táncteret, és egy nagyobb csapatban könnyebben alakul ki egy olyan keménymag, akiknek a segítségével aztán hangulat a tetőfokon tartható egészen hajnalig. Ezen az esküvőn ez abszolút megvolt, és az ifjú pár itt is hozzátett a hangulathoz azzal, hogy végig jelen volt és táncolt, valamint hajnalban előkerültek az előzetesen összegyűjtött party-kellékek is, mint például az alábbi képen látható lófej. 🙂

Esküvőre DJ

…ami aztán a csapat nagyobb részének fején megfordult: 🙂

Esküvőre DJ Balatonfüred

Az esküvő után mindig kérek visszajelzést az ifjú pártokól, hogy mennyire voltak elégedettek velem. Ők ezt írták:

“Köszönjük a jó zenéket, a rugalmasságot, nyitottságot, és a kedvességet, amit felénk és a vendégek felé sugároztál. Sikerült egy nagyon vegyes ízlésű bandának hatalmas bulit csinálnod!”

Szerencsére sikerült annyira jó benyomást keltenem, hogy Juditék azóta sem feledkeztek meg rólam, és idén a céges húsvéti bulijukra is meghívtak zenélni. Ez egy jó példa, hogy mennyire megéri minden alkalommal a maximumot nyújtani esküvő DJ munkám során, mert egy elvileg “egyszeri” szolgáltatásból is számos alkalommal alakulnak ki hosszútávú együttműködések.

További hangulatképek az esküvőről:

Esküvőre DJ Balatonfüred Anna Grand Hotel Esküvőre DJ Balatonfüred Anna Grand Hotel Esküvőre DJ Balatonfüred Anna Grand Hotel Esküvőre DJ BalatonfüredEsküvőre DJ Balaton

A fotókat Déber Gábor készítette.

Szeretnél egy ilyen buli részese lenni? Akár pont Balatonfüreden lenne szükséged esküvőre DJ-re? Kérj árajánlatot ide kattintva!