2015. januárjában ismét részt vettem a székesfehérvári Novotelben tartott Esküvő Kiállításon, ami az egyik legnívósabb a fejér megyei piacon. Erről szerettem volna egy rövid összefoglalót írni, ami egy kis késéssel ugyan, de végre megszületett.

A szervezők elmondása szerint kb. 2000 fő vett részt ezt megelőző évben a rendezvényen. Az idei adatokat nem tudom, az viszont biztos, hogy kevesebben voltak, 1000-1500 fő közöttire tippelném. Hogy ez minek köszönhető? A kedvezőtlen időjárásnak mindenképpen, de évről évre egyre több konkurens rendezvény tűnik fel a környéken, ami a kiállítókat és látogatókat is megosztja. Minden esetre esküvő DJ kategóriában kiállítóként csak én voltam jelen.

székesfehérvári DJ esküvőre, ceremóniamester és fotós
A kiállító csapat: Kiss Attila székesfehérvári DJ esküvőre, Andruska Andrea fotós, Turóczy Béla fotós és Kovács Kata ceremóniamester

Székesfehérvári DJ esküvőre?

 

Szerencsére többeknek kell székesfehérvári DJ esküvőre, hiszen több, mint 20 pár érdeklődött komolyan a két nap alatt. Ez nem rossz arány, hiszen sokan csak nézelődni, tájékozódni jöttek, vagy egy-egy konkrét szolgáltató hiányzott mindössze, és pl. csak cukrászt vagy dekorost kerestek. A naptáram egyébként már 60%-ban tele volt a szezonra, így többeknek dátum ütközés miatt nem tudtam ajánlatot adni. A beszélgetésekből kiderült, hogy a zenefelelős kérdését a párok a legtöbb esetben az elsők között döntik el, hamar kialakul egy határozott elképzelés, és a legtöbben ajánlás alapján döntenek, vagy olyat választanak, akivel korábban találkoztak már esküvőn, és elnyerte a szimpátiájukat.

esküvő DJ
A kiállítási díszlet idén a “vintage” stílusra épült.

Értékes tapasztalatokat szereztem ez alatt a két nap alatt mind értékesítés, mind a vevői igények felmérése terén, és jó pár esküvői szolgáltatóval megismerkedtem. A rendezvénybe fektetett pénz és energia abszolút megtérült, így nagyon hasznosnak ítélem, hogy részt vettem a kiállításon. Jövőre találkozunk!