Kb. 3 hónapja készült el az utolsó blogbejegyzésem, így éppen ideje ismét életjelet adnom magamról. Természetesen nem tűntem el, de júniusra annyira elhatalmasodott rajtam az idei szezon, hogy blogbejegyzésekre sajnos már nem jutott időm. Ebben a három hónapban viszont rengeteg dolog történt velem, ezekről szeretnék most röviden beszámolni.

Újra csak a zenélés

 

Az első és legfontosabb, hogy újra főállású DJ vagyok. 🙂

Sokáig így csináltam, az egyetemi éveim alatt is ebből éltem, de miután közgazdászként lediplomáztam, tettem egy kísérletet, hogy kipróbáljam magam a “polgári” szakmámban is. Ez időtájt a DJ-zés kissé háttérbe szorult, őszintén szólva nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, a klubok sorra zártak be, egyre kevesebb volt a vendég, és ebből fakadóan a gázsi is. Ezen a ponton meg kellett gondolnom, mennyi időt szánok a hétvégémből arra, hogy 10-20 ezer Ft-ért zenéljek a sorra hanyatló vidéki disco-kban. Egyre csökkent a motivációm, egyfajta mélypontra jutottam a DJ-zéssel kapcsolatban. A szívem ennek ellenére mindig a bulikba húzott vissza, így jó ideig ment a két munka párhuzamosan. Végül belecsöppentem az esküvők világába, és a szórakoztatás célcsoportját újragondolva mostanra jutottam el odáig, hogy merjek rá támaszkodni főállásban is. A történetben az is közrejátszott, hogy sokáig próbáltam “egy seggel két lovat megülni”. Erre szükség volt, hiszen rengeteg pénzt kellett befektetnem, de mostanra be kellett látnom, hogy ezt sokáig nem lehet csinálni. Az utóbbi két év hajtása után idén erősen a kiégés szélére kerültem, kezdtek már fejben is bajok lenni, de szerencsére időben léptem.

Nincs többet 24 órás munkanap, folyamatos hullafáradtság. Remélhetőleg nem látszott meg, de engem nagyon zavart, hogy sokszor nem kipihenve érkeztem meg az a rendezvényekre. Mostantól jut idő üzletet fejleszteni, zenével foglalkozni, blogot írni, családdal lenni, sportolni és az élet apró örömeinek megélésére is.

Technika fejlesztések

 

Az idei évben is rengeteg pénzt és időt fordítottam arra, hogy minél minőségibb szolgáltatást nyújtsak, illetve hogy megkönnyítsem a saját életemet. Ezek a következők:

  • Vezeték nélküli mikrofonszett mikroporttal: ezen túl nem kell, hogy mikrofonállvány “csúfítsa” az anyakönyvvezető asztalát a polgári szertartás közben, a szertartás vezető beszédének kihangosítása egy diszkrét gallérra csíptethető mikroporttal is megoldható.
  • Színpompás állvány szoknyák: a hangfal és fény statívokhoz szoknyát készíttettem, melyek egy-egy színes LED-lámpával vannak megvilágítva belülről. Most így néz ki a DJ pult, ugye, hogy így mennyivel mutatósabb? 🙂 (A kép a székesfehérvári Kertész Csárdában készült.)

  • Egy JBL PRX 715 XLF mélyláda a szebb hangképért. A szélessávú JBL hangfalaim már előtte is szépen szóltak, de ezzel lett tökéletes a hangkép, és most már komoly “alja” is van a hangnak, azokon a helyszíneken, ahol a szomszédoknak sincs ellenvetése. 🙂
  • Vettem egy utánfutót, így mostantól fele annyi pakolással úszom meg a legtöbb munkámat, hiszen nem kell kipakolni a kombiból miután hazaértem, és ismét bepakolni a következő buli előtt. Komolyabb és elegánsabb is így szerintem, és az sem elhanyagolható, hogy kaptam 5 négyzetméternyi mozgó reklámfelületet. A Columbus hajóra már ezzel mentem szeptemberben, és kis szerencsével a parklást is meg tudtam oldani utánfutóstól a pesti alsó rakparton.

  • Az autót is lecseréltük (az előző egy anyagi csőd volt), de mostantól egy Toyotára bízhatom magam, hogy mindenhova időben odaérjek.

Szóval nem tétlenkedtem, mivel lassan vége a szezonnak, az egyre bővülő szabadidőmben blogírásnak is jut majd hely. A télen tervben van egy mobil DJ-pult építése, és természetesen hajtom a téli rendezvényeket: a téli esküvőkre idén is 50% kedvezmény jár a szezonban érvényes árból, és lassan itt az év végi céges bulik szezonja, amiket szintén szívesen vállalok. Ha nálatok is lesz ilyen buli, esetleg Te szervezed, remélem eszedbe jutok! 🙂